Nyah, tegnap ugye Egerbe voltunk kirándulni, az univeresek meg a hozzátartozói. :3 Reggel 4-kor keltünk anyummal... o____o" Najó, én még szenvedtem 10 percet az ágyba, összekészülődtünk, és 5-kor elindultunk kocsival Kecskemétre Edinához. Az út tiszta kihalt volt reggel, alig volt forgalom. ^^ Mikor a pakolóba értünk, anyum felhívta tesóm, h megérkeztünk, lejöhet. :3 De ő meg rosszul állította be az ébresztőt, és a telefoncsörgésre ébredt fel gyakorlatilag. ^^" Már akkor éreztem, hogyha ez így kezdődött, nem lehet vmi jó kirándulás ez.... Ezután elmentünk az Univerhoz, ahol a gyülekező is volt, meg már a busz is ott volt. :3 Mikor felmentünk rá, nemsok hely volt. ^^" Anyum mellett ültem, előttünk meg Edina ült :3 Tökjó, h senkit se ismertem,,, -____-"
Nah, és akkor utaztunk olyan 2 és fél órát, Eger közelében megálltunk egy kicsit, fagyizni, kávézni ilyesmi... én csak 1 fagyit nyaltam. :3 Aztán jött Eger, így csoportosan mentünk, és ami útba esett épület arról beszélt egy pasas, aki velünk utazott. Aztán választási lehetőséget kaptunk, h vagy az Egri várba felmegyünk, vagy pedig negyed 1-ig feltaláljuk magunkat valahogy.... Anyummal felnéztünk az Egri várva. Csoport nagyrésze amúgy is velünk jött... anyum folyton nyaggatott, h fényképezzek már... de nem nyűgözött le annyira a kilátás, h most le kéne fényképezni... Egyszer rávett, h fényképezzek, amikor az "őrségváltás" volt... természetesen mindenki elém tolakodott... anyumék meg persze nem szóltak volna nekem, h rossz helyen álltam... -____-" Utálok így beégni más idegenek előtt >w< Aztán kaptunk 1 kis időt... majd visszamentünk a buszhoz. Megint kaptunk választási lehetőséget, h a Szépasszony völgybe gyalog vagy busszal menjünk. Kicsit elfáradtam már én is, szóval mindhárman inkább a buszt választottuk, ami olyan 15 perces út volt max.
Lenn a völgybe szintén kaptunk időt nézelődni, közbe meg is találtuk a gyalogos csoportot, akik mentek borkóstolóra. Mi is velük tartottunk.. anyum vett nekem 1 dl bort, h kóstoljam meg, hát, nem volt rossz, finom, iható volt.... 2-kor pedig ebéd. Hát, rég ebédeltem így normálisan, leves vmi legényfogó volt, nem igazán nyerte el a tetszésem.... másodikféle pedig vmi marhahús... hát, mondjuk rá, h finom volt. Desszertet is adtak, egy palacsintát, egész érdekes tölteléke volt, nekem ízlett. Végén kértem egy cappucconot, de arra kellett várni vagy fél órát... x___x Ebéd után szintén kaptunk 1 kis kimenőt... nézegettük az árusokat, ilyesmi.... és kaptam anyumtól egy kis ajándékot. *w* Fekete-lila mágneses karkötő <3 végre van ilyen színbe is nekem! ^^ Ésőőő.... fél 5 körül pedig hazaindultunk. Hazafele még megálltunk egy cukrászdában, de nem ettem semmit... így is teli voltam már... És 8-ra hazaértünk Kecskemétre. Közbe benéztünk Irénkenénihez (rokon), ott voltunk olyan 10 percet beszélni, majd visszamentünk Edina lakására. Ő is egeret kapott, mint én... de, ő nála az egér szétszaggatott egy szatyrot. o___o
Edina eldöntötte, h most kivételesen szeretne hazajönni, nálunk aludni. :3 és így is volt. :3
Nah, ennyi.