"[...] Már negyedik éve tartott ez a barátság, a fiúk kezdték kerülni a világot, titkaik voltak. Egyre mélyebb volt ez a kapcsolat, egyre görcsösebb. A tábornok dicsekedett Konráddal, legszívesebben mindenkinek megmutatta volna, mint egy alkotást, mint egy remekművet, s ugyanakkor féltette mindenkitől, félt, hogy elveszik tőle azt, akit szeret. [...]"
Márai, A gyertyák csonkig égnek
Ezt olvasom most. Találó.
Ivcussal befejeztük Poe hollóját:
"lelövöm azt a büdös hollót,
mit kopogtat azannyát!
és nem károgja többet,
sohamár!"
Először is, kicsit dühöngök most, mert a kedves ameba nem
hajlandó a képeimet feltölteni, pedig bőven a limit alatt vannak a méreteik.
Tényleg nem örülök, úgyhogy majd képzeljétek bele az irományomba Kazuki
pengetőjét [amiért nagyon hálás vagyok Ilkának], meg a csodás NEVERENDING
BREATH-es karkötőm.
Másodszor, gondolom indíthatok a nagyon reggelem kezdetétől, ami gyakorlatilag
hajnalok hajnala. Én igazán le akartam feküdni időben, tényleg, már hajnali 1-2
felé alukálni akartam, hiszen úgyis csak 8kor akartam kelni, és ez így is több
alvás, mint amit általában szolgáltatok magamnak. Igen, ilyenkor Murphy
megjelenik, és fél 4-ig csak forgolódtam, egyszerűen nem tudtam elaludni. De
akkor aztán végre úgy éreztem, hogy igen, alvás lesz, már majdnem eljutottam a
mély alvás részhez, mikor drága Ilka dobott egy sms-t. Szeretlek, de soha
többet ne csinálj ilyet, mert megint az lesz mint volt. Csak szólok.
Utána remek volt arra ráeszmélni, hogy anyám eltüntette a táskám, amiben a cuccaim egy része már bent volt, így kezdhettem a pakolást elölről. Még jó, hogy olyan nagyon fontos dolgokat még nem pakoltam el, hiszen az aznapi meg másnapi ruhatáram csak reggel határoztam el véglegesen. Aztán, hogy a kedvem még jobb legyen, a csodás napsütésből hirtelen szürkévé váltott az ég, ami azt jelentette, hogy esik. Végül, kinéztem az ablakon, csak csepergett, sőt, pár perc múlva el is állt, így maradtam az eredeti tervemnél, hogy a ruhácskámba megyek ♥ Majd megint elkezdett esni, én megint elbizonytalanodtam, így egy hosszú sms-party után, a farmer-póló mellett döntöttem. Az se tett túl jót, hogy fél óráig szenvedtem és mégse sikerült feltennem a műszempilláim, egyiket se. Végig próbáltam mind a hatot és egyszerűen nem akartak fent maradni. Baaah. De csak elkészültem.
Kiballagtam a buszmegállóba, igen, ki a 21-esre, a csepegő esőben. Már 3 lépés után azt mondtam, hogy ruha, abban kellett volna kimozdulni. A buszmegállóban meg arra jöttem rá, hogy igazán hallgathatnék a megérzéseimre, és tényleg el kellett volna jönnöm az előbbivel. Mindig igazam van. Buszsofőr meg kurva bunkó volt, egy visszaköszönést igazán elvárhatok, ha már én kinyitom a szép kicsi szám. Arról nem is beszélve, hogy a busz fullos volt, és még így is azt akarta, hogy szardíniásat játszunk. Kérdem én, egy olyan buszra, ahol már állóhely sincs, hogy kéne még felpasszírozni 30 embert? Mindegy, túléltem, igaz, közben sikerült állva elaludni, és csak arra ébredtem fel, hogy összecsuklik a lábam. Csodás volt.
Felérve már egy enyhe sírógörcs keringetett, hátha lehet ennél még szarabb. És mint tudjuk, mindig lehet szarabb. Aznap valahogy mindenki bunkó volt. Szar nap, na. Meglepő, de főleg az idősek azok [jó, talán mégse olyan meglepő]. Rohantam a villamoshoz, Dürernél le, majd Ilkához rohantam, mint egy idióta, hogy legyen számom. Mert ugye felírni nem lehet, addig míg nem érek oda, hiába mondtam, hogy 1 óra és ott leszek. A világért sem, még a végén valami baj történne. Remek dolog egy 2 perces procedúra miatt másfél órát késni a suliból. Köszönöm. Az idióta vén szatyrok meg forduljanak fel, úgy őszintén. Azért kurva anyázik a drága mami, mert meg mertem várni, amíg a mellettem lévők leszállnak, hogy aztán arrébb tudjak menni, hogy az útjára engedhessem. Nem baj, hogy a másik ajtónál senki nem volt, és onnan topogott mellém. Mindenki más is pislogott rajtam kívül, hogy ez most mi volt? Mázli, hogy idejében elkaptam a következő buszom. Még éppen hogy idejében sikerült kiérnem, hogy aláírassam az indexem. Viszont a többi dolgom nem tudtam elintézni, TO megint zárva volt már akkor és még nem nyitott ki, arra meg már nem volt időm, hogy a titkárságon leadjam aláíratni. Inkább berohantam a mosdóba és gyorsan átöltöztem az esti cuccomba. Legalább nem kellett sokat várnom a visszafelé menő buszomra.
40 perces út, kicsit aludhattam is végre. Bár elég fejbe verten ébredtem fel mikor beértünk Óbudára. Erzsébetnél még beszaladtam a mekibe, mert már kopogott a szemem az éhségtől, aztán megint futás a Dürerhez. Volt olyan mázlim, hogy akkor érjek oda mikor a turnébusz is. Mindenki más majd kicsattant az örömtől, én meg annak örültem, hogy még nem fojtottam meg senkit. A csodás hangulatomnak leginkább Ilka látta kárát, amit eléggé sajnálok, de kialvatlanul tényleg egy elviselhetetlen fúria leszek. Akaratlanul is sikerült csúnyán megbántanom.
A tagok nagyon aranyosak voltak. Csak azt sajnáltam, hogy a tömeg nem óhajtotta más nevét skandálni csak Kazukiét. Értem én, hogy őt szeretitek, de van rajta kívül még 4 ember abban a bandában, akik ugyanúgy megérdemlik, hogy éljenezzük és megtapsoljuk őket. Úgy hozzáteszem. Rui táskája meg még mindig piszkálja a fantáziám, nekem is kell egy olyan. Ha más nem, tessék szépen visszajönni és nekem adni ><
Miután ők bementek és a felszerelésük is lassan bekerült teljes mértékben, addig mi folytathattuk a kinti néhol megfagyást, néhol szétsülést. Volt egy kis információcsere is a szervezőkkel, majd jött a csodás mondat, hogy kezdjünk szépen rendeződni. Meglepő módon elég simán ment. Mindenki megértette, hogy a VIPesek állnak elől, utánuk az első 50 ember, majd a maradék. Rég láttam ilyet, hogy szó nélkül és egyéb történések nélkülözésével sikerül egy normális sort kialakítani.
Fél vagy háromnegyed hatig kint álltunk és beszélgettünk, majd valami csoda folytán beengedtek minket. Mennyivel jobb volt ez így, hogy nem kellett még órákat állni, hanem szépen nyugiban leülhettünk a földre. Ott még bőven beszélgettünk, mindenféle vacakról: bandákról, suliról, tervekről, csak a szokásos. Ez eltartott egészen hétig. Bizony, csak ekkor kezdhettek el beszivárogni a VIPesek, mert csak ekkor nyitott ki a ruhatár. Haha, a rutinosak 0 cuccal érkeznek, meg a szerencsésebbek még el tudják vinni a pakkjukat, mondjuk ahhoz a drága emberhez, aki folyamatosan vendégül látja. Ebből alapjáraton majdnem nem lett, de még jó, hogy egyesek pénze otthon maradt.
A VIPesek pacsizása után mi is bejuthattunk végre. Úgy döntöttem, hogy hagyom az eredeti elképzelésem miszerint Rui elé fészkelem be magam (amúgy se tudtam volna, valamiért ott volt a legnagyobb tömeg akkor… ssssh) és megyek a többiekhez Kazuki lábai elé. Milyen jól tettem. Így sikerült második sorba állni. Amit pár perc múlva ott is hagytam. Az indok elég egyszerű, felcsillanó szemekkel a merch pult felé vettem az utam, mikor megtudtam, hogy igen, hoztak gyönyörűséges NEVERENDING BREATH-es karkötőt. Sorban állás közben, meglepetésemre, egy Kriszti tűnt fel. Mégsem tudta kihagyni. Megértem, tudva, hogy mi volt az alatt a másfél óra alatt, én is a fejem verném a falba, ha mégsem mentem volna el rá.
Az árakat meglátva volt egy apró szívrohamom, és egy kisebb röhögő görcsöm, hogy ilyen jól tudok tippelni. Bár túlzásnak érzem, hogy egy kis nyomi kitűzőt 3000-ért vesztegettek.
Sikeres vásárlás után vissza a tömegbe, a megőrzött kis helyemre. Ott még volt sok-sok percünk arra, hogy beszélgessünk. Képek is készültek. Rengeteg. Kollektív pózolás és utána felvisítás, hogy a vaku kiégeti a szemünket. De ezt megcsináltuk háromszor – négyszer. Mert szenvedni jó. A japán hozzáállást nem meglepő módon, viszont az itteni viszonyokat ismerve eléggé megdöbbenve konstatáltam, hogy igen, sikerült időben kezdeni. Pontosan 19:30kor szólalt fel az intro, ami ugyanaz, amit a GazettE is használ. Az előtte levő percek viszont egy őrülettel értek fel. Nem lehetett mást hallani, csak Kazuki nevének skandálását. Néha-néha becsúszott egy-egy SCREW is, de nem ez volt a jellemző. Vicces volt realizálni, hogy a poénból elsütött „biztos még a neten lógnak” kijelentésem igenis megállta a helyét. 5-10 perccel kezdés előtt ők még a facebookot meg a twittert nyúzták.
Visszatérve a kezdésre. Minden tag hatalmas mosollyal lépett színpadra. Kazuki pedig, a sempai-jához híven, ugyanúgy istenítette magát. Byo pedig egyszerűen egy díva. Egy igazi, vérbeli díva.
Se szó, se beszéd kaptuk az arcunkba az indítást, ami nem volt más, mint az Abyss. Majd Duality. Deep Six. Brainstorm. Cursed Hurricane. Ancient Rain. Eredetileg ezt el akartuk énekelni nekik még az encore előtt, de ha már így esett, akkor és ott énekeltük. Jó volt hallani, hogy mi hangosabbak voltunk mint Byo maga. Az ezért kapott mosolyok pedig emlékezetesek. Death’s door. Gather Roses. Wailing Wall. Vegas. Kairos. Vanquish. Raging Blood. Barbed wire. S=r&b. Encore: Zansatsu Fiction és a Nanairo.
A beígért minden harmadik szám
utáni MC helyett csak egy szerény „hogy vagytok?”-at kaptunk az elején, ha jól
emlékszem a Duality után. Lehet javítani, ha tévedek. Erre már én sem
emlékszem, csak arra, hogy már elkezdték a következő számot és akkor esett meg
az eset. Most pedig jöhet a szokásos fanservice mesélése. Az egész live alatt,
ez a félisten, igen, Kazukiról van szó, vigyorgott, pózolt, tette magát.
Incselkedett, és kifejezetten élvezte mikor simogatjuk, bárhol is értük őt.
*ehhem, ehhem, mázlim volt ilyen téren ehhem* Plusz, végre egy pasi, aki
borotválja a lábát. Igen, ezt is teszteltük. A két csajra meg kifejezetten
féltékeny vagyok, engem is nyugodtan lenyalhatott volna. Mindegy, cserébe van
pengetőm. Bár, ez se magamnak köszönhető. A másodikat, amit eldobott direkt
nekem célozta, már ott volt a kezemben, mikor kiütötték onnan. Eléggé rosszul
esett. Kazukit én is imádom, csakúgy mint mások, sőt, neki köszönhetem, hogy
ismerem a SCREW-t. Kíváncsi voltam, hogy ez a babaképű perverz mégis honnan
került elő. Belehallgattam és beléjük is szerettem. Csak én nem ragadtam le egy
tagnál, mint általában, hanem úgy az egészet szeretem. Mindegy. Vissza ide. Byo
nem vetkőzött. Kár, pedig szép hasa van. Viszont elszakította a pólóját és azt
a kis cafatkát bedobta a tömegbe. Manabu. Jaj, hogy csak bámultam rá percekig
mikor megláttam azt a szép vérvörös kontaklencséjét. Előbb vettem észre a
szemét, mint magát az embert. Viszont mikor felfogtam, hogy kire is bámulok.
Juj, eddig mért nem tűnt fel, hogy milyen szép arca van? Annak meg örülök, hogy
pár ember kezét csak úgy végignyalta. Ha még nem kapott semmilyen fertőzést….
Akkor ezek után sem fog. És igen, a vízzel való leköpés is jól esett. Mondjuk
ezt a drága Byo és Kaz is elkövette. Rui, téged pedig imádlak, mint a
basszerosokat mostanában, de ha már azt akarod, hogy megfogjam a kezed, gyere
kicsit közelebb. Én nem nőttem nagyra, nincsenek hosszú végtagjaim, és az a 3
centi nem nagyon távolság, de ebben az esetben egy igazi Grand Canyon. Nem
hiszem el, hogy ennyin múlott az egész. Majd legközelebb, de akkor nem is marad
a színpadon. Bár, most is sikerült majdnem behúznunk őt. Meg is lepődött. Jin pedig marha aranyos volt, ahogy már a koncert előtti napon és aznap is folyamatosan magyarul írogatott. Imádom.
Azt az apróságot leszámítva, hogy egyesek barlangból jöttek és feszt mások lábán ugráltak (mondjuk az enyémen), vagy hogy képtelenek felfogni, hogy a harmadik sorból, ha két méter magas akkor sem fogja elérni az előadókat…. na, ezeket leszámítva ez egy tökéletes koncert volt. Tényleg. Ritkán mondok ilyet, mert Murphy sose nyugszik, kivéve most. Egy aprócska hiba sem volt.
Mázli, hogy úgy döntöttünk, hogy megvárjuk, míg elmennek. Sikerült Kazukit még egyszer elkapni és kezet fogni vele. Nyáá, nagyon jó volt. Viszont a várakozás alatti staffos bácsi zavarba hozása annyira nem volt vicces. Tudom, nehéz megérteni, hogy van egy olyan személy, aki nem akar fotózkodni, mert nem szeretné, de jó lenne, ha ezt sikerülne is felfogni. Nem egyszer kérte, hogy hagyják, ő csak pakolni szeretne, mennének ők is, fáradtak… stb. de van, akinek a megértés nehézséget okoz. Mint később kiderült nem csak ebben az esetben. Pedig egész értelmesnek tűnt első nekifutásra a csaj. Fel kéne már fognom, hogy rossz emberismerő vagyok.
De még mindig nem hiszem el. Annyira csodálatos volt. Ők olyan jók voltak, az idő meg olyan gyorsan elszállt. Pillanatok alatt vége lett. Pedig én akár reggelig is tomboltam volna velük.
Idő közben meg megbarátkoztunk a
képfeltöltővel újra, úgyhogy itt van a szépséges karkötőm meg Kaz pengetője. A
feliratot nem látni, így elmondanám, hogy az van ráírva: „Whatever the Fuck I
want” . Jellemző.
