Nos, GUILD konci. :D
Délben mögcsináltam a hajam fincsire, aztán go Kmét, vonat késett Bp.felé 1 órát, grat neki... Deh azért Pixie-ék bevártak. :D Ezután nemsokkal el is indultunk a helyszínre, Lacika, Pixie, meg én voltunk így. Persze, h nem lehetett bevinni innit, ezért kinn itták meg, végén be kellett segítenem mert Lacika szar volt és nem segített az ivászatba és én, mint Pixie utolsó reménye megittam kb az egyharmadát az egésznek.... xD Aztán bementünk~ vöttem egy telefondíszt (úgy voltam vele h poszter minek, nyomtatni is tudok... kép minek, azt is tudok.... póló minek, azt is tudok... single-t minek, letölthetem, meg nem DVD :/)
Öh 2 előzenekar volt, őszintén szólva rosszabbra számítottam, egész jó volt a zenéjük (magyar zenészek voltak). Aztán kb 10 körül a várvavárt Guild!! :D Volt 1-2 szám, amit nem ismertem, gondolom a full albumról valóak voltak. Deh, leadták sztem az összes eddigi számaikat. A dobosuk baromi közvetlen volt sztem a közönséggel, meg mindenkin látszott, h élvezik a koncertet. ^^ Szegény énekes, amikor lengette ott a törölközőt és előtte a nép elkapta, de nem engedte el, nem akarta visszaadni az énekesnek, sőt, még az énekesről is le akarta szedni a pólót... nah mondom. xD Am egész sokmindent láttam, 2. sorba voltam kb. Meg mindig amikor volt lehetőség megérinteni vkit, akkor mindig csak ilyen 3-4 centi hiányzott D: Deh nem zavart, nem a világ vége ez.
Aztán végén pedig volt meet, autogrammot lehetett kérni. Mind a 4-től megkaptam én, wehe. x3 Basszusgitárosuknak pedig mondtam jó Chiff-módra, h "Omochikaeri!!" xD Aztán meg meglepődve néz rám, és kérdezi, h "omochikaeri?" xD aztán meg gyors elpirulva, h "nooooo". xD
Hüm, fél2-2 körül kihessegettek minket. D: kb maradtunk 10-en, elmentünk vhova (nem írom ki a helyszínt, bizonyos okok miatt) xD Ott meg a túlélés érdekében a leszakadt nagyplakátokat fölgyújtogattuk, kicsit megpörkölődött a XY fala is, nem volt gáz. xD
Eztán lépcsőházba mentünk. xD Ott Feribácsinál csöveltünk. (lakása előtti ilyen terasz-féleségnél)xD Később rájöttünk, h jár egy busz itt a közelbe, felesleg volt annyit fagyoskodni. heh...
4:50 körül már Nyugatinál voltunk, búcsúzkodás meg minden. :D És 9-re haza is értem. xD
Amúgy tök jó volt, h most jobban mögismertem Lacikát meg Pixie-t is. x3 Hülyülés volt a köbön. xD Meg a hangulat is nagy volt. :D
Nah röviden ennyi.
BB.
Pár hónap kihagyás után ismét írok.
Tulajdonképp eddig kicsit lusta is voltam írni, meg nagyon nem volt már mit. Nyár leginkább itthonüléssel telt el, Miu-hoz egyszer elmentem pár napra.
Ez az év sokkal nehezebben kezdődött, mint gondoltam vna, iszonyatszar irodalomtanárt kaptam ki. D:
Öh, nemrég volt a D'espairsRay konci. ^^ Kazu sajnos nem gyütt, deee Miu velem volt. x3 hát, nem a legjobb helyet kaptuk ki. xD De nemgáz, lényeg, h jól éreztük magunkat. :D Meg, pont előttünk volt a tracklist, így tudtuk, h mi fog következni. :D 19 szám volt össz, pont 2 órába be is fért. Valahogy ez a koncert volt az, ami a leggyorsabban telt el, és olyan álomszerű is volt. De hihetetlen élmény volt ismét koncerten lenni. Szóval, nem bántam meg, h elmentem rá. :D
Meg annak is örültem, h végre találkoztam egy ismerőssel, akivel már évek óta ismerjük egymást, de vhogy sose találkoztunk még össze sehol. xD De jó volt őt is végre látni. :D
Guild koncerten meg erősen gondolkodom. Annyira nem ismerem a bandát, főleg, h pár szám alapján azért annyira nem lehet kiismerni őket. De viszont baromi olcsó lenne a jegy, és egy ilyen alkalom, mint ez, nem lenne. Másrészt meg érdekelne az egész koncert. Meg még Mitsu is jönne. ^^ Vigyázhatok rá megen. xD Deh, jó lenne már most eldönteni, mert szorít az idő. D:

Mondják, hogy ami el se kezdődött, így be sem tud fejeződni, az miatt kár aggódni.
Most végre, megtettem, bevallottam.
De úgy tűnik, egy egész féléven át, ez a reménykedés, teljesen felesleges volt. Mindenfélét, amit jelzésnek véltem, azt félreértettem. Mindent, amit előzményként a blogomba írtam, az csak az én fölösleges spekulációm szüleménye, egy kitalált hazugság.
Kicsit fáj, hogy ötödjére vallottam ugyanazt a kudarcot.
De, hát, az ember tud tanulni a hibáiból, csak ez így... nem is tudom... így erősödik az ember lelkileg, talán.